...Székelyvarságban az idősebbek még így tudják: békasó és hamuzsír kell hozzá, másként: apró, “sós”kövekből tört zuzalék, és fahamuból főzött (káliumos) olvasztóanyag. Még régebben úgy tudták, hogy őrölt bazalt, vagy finom, fehér, folyami homok, szóda, mész és nagy meleg szükséges, hogy olvadjon. Vagyis: kvarc, azaz szilícium-dioxid, és alkáliák, és vázképzőnek - mint a csontokban -kalcium. Megfesteni fémoxidokkal lehet: a mangán -lilát, a kobalt -kéket, a vas -sárgát, zöldet, kéket fest az olvadékban...

A vulkanikus működéskor keletkezett természetes üveg az obszidián. Benne is együtt van a három föltétel: a szilícium, az alkálifémek, és a tűz, az 1200-1500 Celsius fok, amikor a massza már szörpszerű, csorgó mézzé válik. Akkor fújható. Ilyenkor merítünk belőle a pipával, a kemencéből, és a fújást kicsi buborékkal kezdjük. Kissé dermed az anyag, újra rámerítünk, megnöveljük, amennyire kell. Fújjuk, lóbáljuk, alakítjuk... A gyorsan, hirtelen dermedő folyadék, - amely a kristályosodás felé indul, de nem jut el oda - "feszültséges" lesz, ezért kell fokozatosan visszahűteni a hűtoőkamrában, 4-500 fokról szép lassan, lefelé. (A feszültség kimegy az anyagból, mint belőlünk, ha türelmesen “lehűtjük magunkat.) Az eredmény nem kristályos anyag, és nem sorolható a "szilárdtestűek" közé sem. A kémiában a hozzá hasonlókat is csak "üvegszerű anyagoknak" hívják.

Székely Péter egy szoboravatóján egyszer ezt mondta: "mivel a tudósoknak a mai napig nem sikerült megfejteni a fény rejtélyét, hagytak némi teret a szobrászatnak." Szerencsések vagyunk mi is, üvegfúvó iparművészek, hogy nem tudjuk pontosan mi az üveg. Afrikában egyes helyeken csak a falun kívül dolgozhatnak a kovácsok és az üvegesek, "hutások". Akik pedig a tűzzel bánnak, azoknak közük van Istenekhez. Hát, tehát, hol volt, hol nem volt, az üveg. Mezopotámiában már ötezer éve legalább, Egyiptomban, majd Róma óta mindenfelé. Aztán az avaroknál, a Karolingoknál, meg minálunk is. A bányavidékeken a királyvizet tartották üvegben, hogy az aranyat el tudják "választani". Ahol bánya volt, ott volt erdő is, tűzifa és hamuzsír is, ezért ott lehetett huta, üvegfújás. Kezdetben az uraság bányaüvegjeit, palackjait, poharait, kancsóit fújták, majd a környéknek is dolgoztak, nem csupán az úr-nak, módosabb polgároknak, és lassacskán a parasztoknak is. A kolostori műhelyekben pedig karika-üvegeket - ablakbakba, templomba - és szintúgy mást is fújtak. A római birodalom széthullása után ezek az officinák őrizték meg a tudást az üvegművességről. "Amikor az ember tűzbe néz, elmúlnak a rossz gondolatai", mondják az indiánok. Amikor használjuk üvegedényeinket gondolhatunk néha arra, hogy azok tűzzel, verejtékkel készültek, hogy sok ember adta át egymásnak a tudását, apa, nagyapa, fiú egymásnak, sok ezer év óta ..